Ronald L. Conte Jr. Medugorje és Garabandal felfedett titkai

Posted On március 6, 2010

Filed under Uncategorized

Comments Dropped leave a response

Rövid ismertető egy könyvről, ami olyan elmélkedő tanulmány és értelmezés, amely az általánosan elfogadott római katolikus eszkatológián és a magánkinyilatkoztatásokon alapul. Az ott leírtak rövid ismertetését adjuk.

Ez az újonnan publikált második kiadás átvizsgálta az első és második  medugorjei titkot a garabandali figyelmeztetés vonatkozásában.

Tisztáz bizonyos pontokat, és hozzáad több mint 50 lényeges új lapot.

Mielőtt azonban elolvasnák a rövid összegzést, szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy ez egy emberi értelmezés, amely megpróbál következtetni bizonyos eseményekre. Különösen problémás lehet, hogy olyan időpontokat is megnevez, amelyek csak az ő emberi számításainak eredményei – ezt egyébként el is ismeri. (A könyv első kiadásában azóta már meghaladt dátumokat is közöl, ebbéli tévedését elismeri.) Tehát ezt az összefoglalót nem úgy adjuk közre, mint biztos tényt, hanem úgy, mint a felfokozott várakozás egyik tanúbizonyságát és a magánkinyilatkoztatások lehetséges értelmezését.

Egyebekben pedig legyünk józanok és buzgók Isten szeretetében, és akkor Isten békéje megoltalmaz minket minden hirtelen vagy pánikszerű reakciótól… (a zarándok szerk.)

A könyv borítóján az alábbi szentírási rész olvasható:

„Hallotok majd háborúról és háborús hírekről. Vigyázzatok, ne rémüldözzetek. Ennek mind meg kell történnie, de ez még nem a vég.” (Máté 24, 6)
„Hiszem, hogy a Garabandáli Figyelmeztetés ugyanaz, mint a medugorjei  1.  titok, és hogy az 2010. Nagypénteken fog bekövetkezni.

A  Garabandáli Figyelmeztetés  (ford.: más összefüggésekben a Nagy Figyelmeztetés) a  Megbánás Napja, amikor Isten minden személynek lelkiismereti úton meg fogja mutatni a bűneit, és bűnbánatra fogja hívni őket.

A medugorjei  2. titok a  Vigasztalás Napja , 2010 Húsvét Vasárnap, amikor Isten megvigasztalja mindazokat, akik bűnbánatot gyakoroltak a Figyelmeztetéskor.

A Garabandáli Csoda ugyanaz, mint a Medugorjei  3.  titok.

Hiszem, hogy ez a nap a Csodálatos Gyógyulások Napja lesz, amely a   Mennybemenetel Napján  („Áldozócsütörtökön”),  2010. május 13.-án történik.

A Csoda háromszoros:

1.    Sok beteg és sérült személy világszerte csodálatosképpen meggyógyul.

2.    Sok nemhívő megtér az Isten hitre.

3.    Csodálatos Állandó Jel tevődik számos igaz magánkinyilatkoztatás helyszínére.
Az első három titok Isten áldásai az emberekre, lélekben, szellemben és testben.

Hiszem, hogy 10 titok utolsó 7 titka ugyanaz, mint a Jelenések Könyve  hét pecsétje.

Véleményem szerint:

A 4. titok az első pecsét, ami a 3. világháború (a 2010-es években).

Az 5. titok a második pecsét, ami komoly polgári nyugtalanság és gyűlölet, világszerte.

És így:
A 6. titok a harmadik pecsét, egy komoly éhínség, ami a gazdag nemzeteknél rosszabb lesz.

A 7. titok a negyedik pecsét, sokféle okból sok halál, világszerte.
Azt is hiszem, hogy

a 8. titok az ötödik pecsét, egy keresztény holokauszt a megszállt országokban.

A 9. titok a hatodik pecsét, a 4. világháború, egy súlyos nukleáris háború.

Aztán Medugorje 10. titka ugyanaz, mint az első hat trombiták a hetedik pecsétnél  a Jelenések Könyvében.”

(Medugorje és Garabandál felfedett titkai – második kiadás)

Még több olvasható free online, a www.CatholicPlanet.com weblapon.

(Forrás: Internet: Youtube:  Secrets of Medugorje and Garabandal)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s