Szegény Magyarország, még nem szenvedett eleget? … kérdik sokan.
június 3, 2010 
Úgy látszik nem. Ez meg az én válaszom. Lehet kapkodni a levegőt, de érveim világosak – legalábbis azok számára, akik hiszik, hogy az Isten volt, van, és lesz is, és igazsága örök.
Az Isten nem ver bottal. Nagy kérdés, hogy ki érdemel büntetést, és ki nem. Mert ha tetszik, ha nem: ez az égi áldás, már nem égi áldás, hanem büntetés. Elöntött házak, földek, kár mindenütt az országban. Nagy figyelmeztetés az országnak: amikor az új kormány letette az esküt, megnyíltak az ég csatornái, és nemigen akarnak elapadni. Egyszer elapadnak biztosan. És mit hagy maga után? Szomorúságot, bánatot, és fájdalmat. Miért? Mert erre van szükségünk. Mert már nem vagyunk képesek örömünkben, vagy csak úgy tisztán imádkozni, csak amikor baj van.
Isten nélkül élni lehet, de meghalni nem! – mondta halottas ágyán az öreg kommunista. Mert halála előtt mindenki megtér, és az úrhoz imádkozik. Ha valaki bajban van, segítséget hív, ha nincs aki segítsen, az éghez könyörög, legyen az bármilyen nemzet tagja. Mert ilyenkor megnyílik a szellem, kisimulnak a gondolatok, közelebb érezzük magunkat az Istenhez – talán meghallgat. Amikor beteg lesz valaki, az Istenhez könyörög, segítsen bajában. Úgy látszik már nem vagyunk képesek más állapotban közelebb kerülni az Úrhoz, csak szorongatott helyzetünkben, bajban és nyomorúságban. A templomban elénekelt ima sosem fog az égig felérni, mert már nincs benne szív. Mindig a képmutató öregasszonyok jutnak eszembe, akik ájtatos arccal imádkoztak, majd jól kipletykálták magukat mise után, és egymásra acsarkodtak. Ezek imáit az Isten meg sem hallja, bármilyen hangos. Miért hallgatná meg az abortuszról kijövő anya imáját, mikor még ott zeng a fülében a gyermek néma halálsikolya? – ha imádkozik egyáltalán. Vagy a alkoholistáét, az öngyilkosét? Vagy azét, aki káromkodik? Most szidsz, aztán kérsz tőlem? Emlékszem nagyapám szavaira: azért beteg a világ, mert nem imádkoznak! Örökre belém vésődött ez a mondat!
Vannak olyan helyzetek, amikor el kell gondolkodni, talán több van a dolgok mögött, mint ami látszik. Ha túllátunk a városok határain, ha átnézünk az utolsó házak tetői felett, a természetben megláthatjuk az Úr arcát. Milyen arcot fogunk látni ott? Mosolygósat, vagy haragosat? Most éppen haragos lehet. Mert újra megszavazta az ország ezt az istentelen, képmutató bagázst a saját a nyakára. Akik nem gondolkodnak nemzetben, nem imádkoznak, csak önző módon, propaganda célzattal ámítják a jónépet. Ígérgetnek. Hogy ki és mit, az már teljesen mindegy, akár az ördög is lehet, csak szépeket mondjon. Pedig nem szépeket kell mondani, hanem az igazságot.
Segíts magadon, az Isten is megsegít! – most éppen lapátolni kell a zsákokat! Mert ha az Úr büntet, akkor már nem válogat, mint Szodoma és Gomora esetében sem, bár a legenda szerint ugye lett volna esély akár egy igaz ember árán is megváltani a két város lakosságának az életét. De a valóságban már olyankor nem lehet válogatni.
El kellene gondolkodni azon, nem kellene –e hazug politikusok helyett újra az Istenben megbízni. Nem kellene –e az Ő törvényei alapján kiszórni innen ezeket a kufárokat, és erkölcsös embereket tenni a helyükre? És a kulcsszó, az erkölcsös. Nem elavult hatalmi klisék mentén gondolkodó pártoskodókat, hanem erkölcsös magyarokat?
Mi kell ahhoz, hogy az emberek felnyissák a szemüket? Mekkora katasztrófa az, ami elég lenne, ha ez sem? Talán gyermekeitek elvesztése elég lenne? Még az sem, mert évente 75 000-et gyilkolnak le a műtőasztalon, szándékos gyilkossággal. Bőségben megrészegedtek, nyomorúságban káromkodtok. Akkor mi kell? Azt várnátok tán, hogy aranylépcsőn lesétáljon az Isten, és megmutassa: itt vagyok! Fog is, majd akkor, amikor a jövendölések szerint Jézus újra eljön: ÍTÉLNI! Akkor már nem lesz hová bújni a rossz szándékúaknak, a kufároknak, a lustáknak, az önzőknek. De addig? Mi kell hozzá, hogy újra imára kulcsolja kezét az ember? Talán valóban egy világméretű katasztrófa?
Ne ringassa magát olyan tévhitbe senki, hogy a magyarság örök, és sérthetetlen. Vagy a „nagymagyar” határ szent és sérthetetlen. Nem az. Az ország akkora, amekkorát meg tudunk védeni. A magyarság addig létezik, amíg meg tudjuk védeni, hitét, álmait fenntartani. Ha nem lesz hit, sem álmai, akkor nem lesz jövője sem. Megszűnik, mint a sumérok, a kelták, vagy a többi nép, akik eltűntek a történelem forgatagaiban. Amíg kevesen is, de vannak akik álmodnak, hisznek egy szebb jövőben, addig remény is van. Ezektől a büntetésektől ők is éppúgy szenvednek, de ők tudják miért, ezért könnyebben fogadják, mert tudják van értelme még ennek is, úgy, mint Jézus életáldozatának. Pedig az is a halálról szólt.
Mi volt az a tett, ami miatt akkora büntetést kellett elszenvednünk, mint Trianon? Az hogy a züllött és degenerált uralkodó osztály befogadta a sátán népét, a gyűlölet népét. Itt tobzódtak a nyakunkon, és az ország lezüllesztésével meg is hálálták nekünk. Most újra ezt a hibát követi el az ország. Ennek is meglesz az eredménye, ami után lesz nagy sivalkodás.
Nem tudok mást kívánni a nemzetemnek, mint azt, hogy találjon vissza Istenhez. Nem a szektákról, vagy a templomokról beszélek, hanem a hitről. Próbáljuk végre Isten felé, és ne tőle fordulni. Egy kicsit más életet élni, mint ami a puszta önös dolgainkról szól, és mások felé fordulni. Átlátni a hit által azon a szitán, amit a mesterkedők igyekeznek a szemek elé teríteni. Megtalálni önön magyarságunkat, a szeretetben, és a hősiességben. Akkor talán elmarad a büntetés, sőt talán meghallgatják az imáinkat is újra.
Gyártó István
Üzenet 
Hozzászólás